Még alig tudtam a tíz ujjamat megnyalni a Debreczeny-féle fantasztikusan finom bográcsban főtt paprikáskrumpli után és még jóformán ki sem egyenesíthettem a Szemét szüretben görnyedt hátamat, amikor fölpakoltak egy ütött-kopott kisteherautóra a palánták, gereblyék, levágott ágakkal teli zsákok közé és irány a Virágos Csillaghegyért verseny győzteséhez. Kikászálódva a kocsiból azt hittem nem is Magyarországon, Csillaghegyen vagyok, hanem egy Andersen mesébe csöppentem: egy vadregényességében megragadó, lépcsőkkel eltolt, elvarázsolt kis kert közepén egy csöpp asszonyka állt, pici kontyban a haja, hosszú ruhában, előtte kötény - igaz nem fehér és nem fodros- és mosolyog, mosolyog. Kacagva invitál beljebb minket. Mert ugyan kicsit csatakosan a takarítás után jöttünk, de azért hivatalos delegáció vagyunk: köszönteni jöttük a győztest, a kert varázskezű asszonyát: Mosolygós Marika nénit. Talán nem is minden ismerős tudja, hogy ez a fürge kis néni a Rókavár és az Észak utca sarkán lévő kertben igazi nevén Schaub Árpádné. És az is csak a dokumentumok alapján hihető, hogy most júniusban lesz a 91. születésnapja!
Miután kicsodálkoztuk magunkat és elgyönyörködtünk a gondosan ápolt, de mégis a természetes báját megtartó kertben, a csöpp kis házban finom kávé illat, púpozott süteményestálak fogadnak. Nemsokára betoppan a szombat délutáni barátnő, akinek az előkészületek szólnak, a filigrán 86 éves Lili néni.
Csak töltekezni jöttem - mondja és máris mesél, mesél mi történt vele a héten. Marika egy igazi tündér, vigasztalódni jövök hozzá, mert bár Óbudán lakom, de minden nap idejárok úszni Csillaghegyre, együtt drukkolunk, hogy megmaradjon a Csillaghegyi strand. Mindig kapok tőle virágot. Mert nemcsak ő szereti a növényeket, azok is szeretik őt. Látszik is, hogy nála mindegyik jól érzi magát.
Ugyan már- hárítja el kacagva a dicséretet és máris hozza az igazi málnából tavaly készített málnaszörpöt, amiben még gyümölcsdarabkák is vannak.
Amikor kettesben maradunk, körbe vezet a lakásban és lassan kitárul előttem egy csodálatos élet története.
Mohácsról származom, az első férjemet a második világháborúban vesztettem el. Egy lányom van és két unokám: Ivánka a Zsolnay gyárban dolgozik, Zita Németországba ment férjhez. Hát a háború után az ötvenes években nem nagyon lehetett boldogulni otthon, így feljöttem Pestre és a Fővárosi Kertészetnél helyezkedtem el, mert mindig is szerettem a növényeket. Aztán megismertem az uramat, aki a Goldbergernél, későbbi nevén a Textilfestőben rajzoló volt. Legény ember volt, az iparrajziskolát nem fejezhette be, így került a Goldbergerbe. Aztán is járt valamiféle körbe rajzolni, ahol minden szombatra festeni kellett egy képet, amit zsűriztek. Tudja, ő már akkor szabad volt szombaton. Nem adta el a képeit, itt vannak azok, amiket nem ajándékozott el. Nagyon jó ember volt, nagyon jól megvoltunk, de már 21 éve meghalt.
 |
Hogyan telnek a napjai? Alig merem megkérdezni, tényleg a fészer tetejére is felmászik télen, hogy a havat lehányja? |
Hogyne mennék fel? - kacag. Fölszaladok a létrán és ledobálom. És az utcán is ha kell tovább is ellapátolom a szomszédok felé. Mindkét irányban nagyon aranyos szomszédok vannak, ők is nem nézik meddig az övék, elsepernek itt nálam is. Mi itt mindannyian szeretetben élünk. Segítünk egymásnak. Hogy mit csinálok egésznap? Jaj, Istenem, hát ma is fölkeltem ötkor, megöntöztem a virágokat, hamar elmentem a piacra, akkor befejeztem a kerti munkát. Kivettem az ibolyákat, mert már nagyon elterebélyesedtek. Levágtam egy pár szálat a szobába, meg adtam a szomszéd asszonyomnak, hadd örüljön ő is. Sütöttem egy kis pitét - "hogy legyen az almáriomban egy kis ennivaló" visszhangzik bennem a kedves dal, s tekintetem a komód tetején újabb süteményes tálat fedez fel- meg vártama Lili jöjjön vigasztalódni, mert "kék ibolya borul a.." - fakad rögtön dalra Marika néni.
|
Azt mondják, az utcában megmondja melyik kertben melyik virág van Marika nénitől... |
Jaj, hát persze! Nagyon sok virágot adok a szomszédoknak, vagy annak aki kér. Mert én is ha látok egy szép kertet és benne olyan virágot, ami még nincs nekem - huncutul nevet még a szeme is - kérek belőle. Hazahozom, megkeresem hol érezné magát a legjobban és akkor odakerül. Nálam minden növény otthonra talál. Hát hogyne adnék akkor másnak is ha kér. Még ismeretlenek is beköszönnek, "de szép ez a kert", mert szép ám, és kérnek valamelyik növényből. És én elmondom, hogy mit szeret, hol szeret lenni és már beszélgetünk is.
|
Azt már én is hallottam, hogy szeret énekelni, de miért tetszik németül tanulni? Honnan van ennyi mindenre ereje? |
Jaj, aranyoskám, ha jön az unokám az aranyos kis férjével, hát valahogy csak kell hozzá szóljak? Nem? Hogy honnan van az erő? A szeretet, az mindennél fontosabb. Az emberek is szeretik ha szeretik őket, de lássa a virágok is hogy meghálálják
|
Búcsúzóul még egy kérdés. Ennyi gyönyörű virág közül melyik a kedvence? |
Az orgona. A fehér orgona. Az a legkedvesebb nekem.
S ahogy az élmények hatása alatt baktatok már az alkonyban lefelé, feledve a délelőtti járdaszél kapargatást, szívemben én is felderülve visszanézek és integetek a kertkapuban álló néninek, akinek a virágok a barátai, a fehér orgona a kedvence, és tudom, hogy találkoztam Kalánka nénivel a meséből.
