Akiért a csillaghegyi harang is megszólal
Sokan vannak az idősebb korosztály tagjai közül, akik emlékeznekZadubán Györgyre, de akik nem, azoknak szeretnénk bemutatni egy igaz magyar ember életét. 1931.június 2-án született Gödöllőn és 2003. december 29-én halt meg a kanadai Mississagában.
Gyermekkora és ifjúsága Csillaghegyhez kötődik és szíve mélyénmindig csillaghegyi maradt. Édesanyja: Olga néni a Lehel utcai Általános Iskolában tanított, nevelőapja: Kanyaró Géza újságíró, a helyi lap szerkesztője volt. Szülei és saját vidám természete révén baráti, ismerősi köre igen nagy volt, akik mindig örömmel köszöntötték Őt hazalátogatásakor. Már korai gyermekéveiben megmutatkozott szeretete és tehetsége a muzsika iránt. Életében először 9 évesen orgonált egy esküvőn. Akkor még nem tudhatta, hogy egyszer messze hazájától egy templomban Ő lesz az orgonista kántora több száz magyarnak.
Gyermekkora, a háború utáni igen nehéz szűkölködő években telt, mint megannyi fiatalnak. A keresztény szellemű, zenét kedvelő, társasági életre vágyó ifjúság megkereste az alkalmat arra, hogy együtt lehessenek. Részben az akkor még működő cserkészeten belül, részben családoknál összejöveteleket szerveztek. A táncdélutánok fő szervezője volt, aki lelkesedett az értékes muzsikáért. Leginkább B. Goodmann, Gershwin műveit, a jazz-t nagy lelkesedéssel próbálta megszerezni és megismertetni a társasággal. Érdeklődése viszont egyre inkább a komolyzene felé irányult. Tevékenyen részt vett a családoknál rendezett zenei vetélkedőkön, az úgynevezett "zenopotámiá"-kon. Sajnos a cserkészet feloszlatása, a szigorodó "gyülekezési törvény" miatt a társasági élet lehetőségei beszűkültek. A helybéli fiatalok, akik a komolyzene és egyházi zene iránt érdeklődtek, szinte egyetlen lehetőségük maradt, a csillaghegyi egyházi énekkarban részt venni. Akkoriban, az énekkar vezetését 1943.-tól Dobszay Sándor énektanár, kántor látta el, de az ötvenes évek politikai változása következtében az énekkar is lemorzsolódott és szinte illegalitásba vonulva működött. Az akkori Hatóságok utasítása szerint Dobszay Sándor csak az iskolai tanári munkát végezhette. A magára maradt énekkart a jó időben felbukkanó fiatal, rendkívül tehetséges Zadubán György nagy lelkesedéssel és szorgalommal talpra állította és kiváló teljesítményekre sarkallta. Ebben a munkában komoly segítőtársat talált Pethő Zsolt személyében. A kórus megerősödött és Zadubán György kezdeményezéséregyűjtés indult meg a csillaghegyi római katolikus templomorgonájának megépítésére, tanára Gergely Ferenc tervei alapján, melyet 1956. augusztus 15-én fel is avattak. Az 56 októberében bekövetkezett fordulat kettétörte felfelé ívelő hazai sikereit. A forradalom bukása után távozásra kényszerült. 1957 elején elhagyta az országot és emigrált Kanadába, hátra hagyva szeretteit, barátait és fiatal éveit.
Hazájától távol sem tudott azonban hűtlen maradni a zenéhez és folytatva hivatását, a torontói Szent Erzsébet katolikus templom orgonistája, karnagya lett. A zene szeretete és művelése mellett nagyon fontos feladatának érezte azt is, hogy a hazájuktól távol élő magyarokkal is megismertesse és megszerettesse, de legfőképpen ne engedje meg elfelejteni a magyar zenét, táncokat és hagyományokat. 1960-ban megalapította a Kodály férfi kórust, mely 1962-ben kibővült Kodály Együttessé, melyhez vegyes kórus, zenekar és táncosok tartoztak. Kodály Zoltán álma beteljesült. A magyar zene eljutott a világ minden részére. Terjesztője közé tartozott, volt tanítványa Zadubán György is. Felejthetetlen élményt és jelentős előrehaladást jelentett az együttes életében, amikor Kodály Zoltánszemélyesen látogatta meg az együttest 1966 júliusában. A tiszteletére rendezett "zártkörű" rendezvényre óriási tömeg gyűlt össze. A "Mester" meghatódva köszönte a fogadtatást és mint mondta, végtelen örömére szolgált, hogy Magyarországon kívül élő 8. magyar törzs ennyire támogatja hazája hagyományait, és büszke volt arra, hogy egy olyan együttes viseli a nevét, aki bárhol megállja a helyét. Ottjártakor Kodály Zoltánt a torontói egyetem díszdoktorává avatta.
1967-ben az együttes a torontói Magyar Ház tagja lett, állandó otthonra találva.
1973 szeptemberében a Mindszenty József hercegprímás tiszteletére rendezett ünnepségen is sikeresen vettek részt. 1975-től a Magyar Kultúrközpont lett az új otthona a Kodály Együttesnek.
25 éves jubileumi koncertjükön több mint ezer ember ünnepelt. Ekkor érezhette talán azt, hogy a sok gyakorlás, munka, energianem volt hiábavaló.
25 évig középiskolai zenetanárként dolgozott, ezzel is továbbadva diákjainak a muzsika szeretetét. Sok híres zenész került ki iskolájából, tanítványai a mai napig nagy tisztelettel emlékeznek vissza kedves tanárukra.
Nyugdíjba vonulása után, sem tudott megfeledkezni sem a zenéről sem a tanításról.
1973-ban vette át a német Harmonie kórus vezetését és az évek során az oshawai Loreley klub kórusát, valamint néhány évvel ezelőtt még az osztrák Edelweiss kórus karnagya is lett.
A torontoi Szent Erzsébet templom kórusának is vezetője volt, akikkel 1991-ben egy nagyszabású Mozart koncertet szervezett bevonva többi német kórusát is.
1995-ben Szt. Erzsébet Scola Cantorum néven ujjá alakult a templomi kórus.
Élete folyamán sok kivándorolt zeneszerető-zeneértő fiatalt vett a szárnyai alá. Több éven keresztül színvonalas komolyzenei és a híveknek oly kedves karácsonyi koncerttel örvendeztette meg a torontói magyarságot. Az utolsó 17 évben, egészen haláláig, a torontói Szent Erzsébet magyar iskola igazgatója is volt, mely alatt szinte felvirágzott az iskola. Évről évre több és több gyermeket írattak be. Olyan tanárkollégákkal dolgozott, akiknek a tanításon kívül sikerült átadniuk a "magyarság szeretetét".
Az Ő gondolata volt 10 évvel ezelőtt, hogy gyűjtsék össze az Észak-Amerikában tevékenykedő magyar iskolákat és szintén az Ő kezdeményezésére, rendezzék meg az azóta már hagyományossá vált Észak-Amerikai Magyar Tanárok Konferenciáját. Ezeken a találkozókon sok érdekes, hasznos és értékes tapasztalatokat gyűjtöttek össze.
A X. konferencián, mely a múlt év júniusában volt, adták át Részére a Magyar Oktatási Minisztérium elismerő oklevelét.Hogy miért? - A magyar nyelv, irodalom, történelem és nem utolsó sorban a zene és kultúra Kanadában történő terjesztése érdekében, valamint az iskola vezetőjeként végzett kiemelkedő, áldozatkész munkájáért. Fáradhatatlanul munkálkodott a torontói magyar ifjúság oktatásának előmozdításán. Miből merített ennyi erőt és energiát?
A szeretetből.
Szeretet a zene iránt, a nyelvünk ápolása iránt, a magyar emberek iránt és hazája iránt. Mindent elkövetett azért, hogytávol szülőföldjétől összetartsa honfitársait. Segítette és felkarolta a hozzá fordulókat. Jótékonysági esteket szervezett sokak megsegítésére. Ajtaja mindig nyitva állt a barátok, ismerősök, szomszédok előtt, s Ő mindig nagy örömmel fogadott mindenkit, de legeslegjobban annak örült, mikor gyermekei vagy unokái jöttek el hozzá.
Míg régi barátai gyermek és fiatal évei részesei lehettek, addig én sajnos csak Kanadában ismerhettem meg lányom esküvőjén, ahol gyönyörűen orgonált. Az első perctől fogva bennem egy jóságos "Nagypapa" benyomását keltette. Na, nem azért mert olyan idős volt, hanem a lényéből áradó természetes kedvessége, vidámsága és humorérzéke miatt. Beszélgetésünk során kiderült, hogy szüleink jól ismerték egymást, Édesanyja Olga néni Édesapámmal Székely Bélával egy iskolában tanított, s apósom jó barátságban volt nevelőapjával.
Utolsó miséjét 2003. december 26-án játszotta-kísérte. Szépen rendben befejezte az évet... Most, hogy ezeket az utolsó mondatokat leírom, szinte hihetetlen, hogy már nincs közöttünk a szó valós értelmében, mert aki ismerte és szerette annak szívében mindig élni fog.
Emlékére, 2004. június 1-én 18 órakor gyászmisét tartunk a csillaghegyi "Jézus Szíve" római katolikus templomban.
Várjuk ismerősei, barátai megjelenését, akiket a mise után, meghívunk egy kis kötetlen beszélgetésre a Csillaghegyi Közösségi Házba.
Miticzky Péterné / Székely Katalin
